Ez talán a legkevésbé fantáziadús recept, amit sütőtökre találtam, de cserébe nem is sikerült elsőre. Na majd a többi! :)
Belekerült
Nagyja
~1 kg sütőtök
6-8 dl húsleves alaplé
2 kisebb póréhagyma (ami igazából elhagyhatónak tűnik...)
2 dl tej
Apraja
vaj
só
bors (elhagyhatónak tűnik)
chili
szerecsendió
Elkészítés
A húsleves alaplét valahonnan be kell szerezni – a legegyszerűbb egy kondér vízbe dobni két-három csirkeszárnyat, egy rakás zöldséget, sót, borsot, meg ízlés szerint lestyánt, zellert, petrezselyemzöldet, etc., és kivárni azt a két órát, hogy összefőjjenek, de lehet valakinek jobb a szeme nálam, és talál dobozos konyhakész kiszerelést valamelyik boltban. (Legrosszabb esetben ott a húsleveskocka, és a fájdalmas sóhajok.)
A sütőtököt addig faragjuk, amíg végre megszabadul a magoktól, meg a héjától – ez, és a durván centis kockákra vágása az egész kaja talán legproblémásabb része. Ha megvan, hozzáadjuk a felkarikázott póréhagymát. A vajat felolvasztjuk egy serpenyőben, majd a hagymát és a tököt pároljuk rajta olyan 5-6 percig -- így édesebb (és ezzel finomabb) lesz mindkettő.
Átmerjük az egészet egy lábasba, felöntjük annyi húsleves alaplével, hogy ellepje, kevés sóval rásegítünk, és addig főzzük, amíg a tök teljesen meg nem puhul (fakanállal az edényhez nyomva szétmegy). Ha ez megvan, akkor lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni kicsit.
Botmixerrel összeturmixoljuk az egészet, majd felengedjük a tejjel, és ismét ráturmixolunk. Ezután lassú lángon vissza lehet tenni a tűzre, hogy összefőjjön. Miközben melegszik, adagoljuk hozzá a chilit, a szerecsendiót, és a borsot – érdemes mindig csak egy egészen keveset, meglepően gyorsan felveszi a fűszer ízét a tök, nagyon könnyű túlfűszerezni!
(A chili egyébként is trükkös, forrón sokkal kevésbé érződik, hogy némi kihűlés meg oldódás után a végén mennyire is lesz csípős.)
Hántolt tökmaggal és napraforgóval tálalhatjuk is; másnapig hűtőben tartva még finomabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése